Energia gyógyítás

 

A Világmindenségben minden létező: élő, és élettelen dolog energiából, rezgésből áll. Különböző minőségű rezgésekből épül fel mind a látható, mind a láthatatlan világ, és mindkettő egymás hatására állandóan változik.

Ezt a mindent átható kozmikus energiát, amely szüntelenül kering bennünk és körülöttünk, és amely nemcsak testünket, de az egész Világegyetemet átjárja, a keleti nyelvek is különbözőképpen nevezik: a kínaiak csinek, a japánok kínek, a hinduk pedig pránának hívják.

A csi /kí / prána tehát maga az életerő, ami életben tart minket. Folyamatosan és öntudatlanul vesszük magunkhoz a levegő, a napfény és a föld energiájának befogadásával és átalakításával.

Az emberi test alapvetően három részből áll: a látható fizikai testből, az energiatestből, valamint az asztráltestből. Az élet fenntartásához a szervezetnek életenergiára van szüksége.

Láthatatlan energiaközpontjainkon, a csakráinkon keresztül jut a testünkbe, majd olyan finom rezgésekké alakítjuk át, ami fizikai és energiatestünk helyes működéséhez szükséges. A szervezetünkbe vitt csi /kí / prána a testet behálózó, szabad szemmel ugyancsak nem látható energiavezetékeken, a meridiánokon/nadikon keresztül áramlik, melyek az idegeknél és ereknél sokkal sűrűbben szövik át testünk minden pontját. Ezt a megfigyelést használják fel minden olyan gyógymódban, melyben az energiaáramlást harmonizálják. Ilyenek pl. az akupunktúra, mely ősi kínai gyógymódban az életenergiát tűszúrások segítségével mozgósítják, és így gyógyítják a betegeket. De az akupresszúrában, a reflexológiában és a kézrátételes gyógyításokban is ugyanez az elv érvényesül.

 

Az energia-gyógyítás ősi tudomány, mely az egész fizikai test gyógyítását az életenergia (csi /kí / prána) segítségével éri el.

Az energia-gyógyítás során segítünk helyreállítani a szervezet energiarendszerét, hogy meg tudja gyógyítani önmagát. Ha elzáródások alakulnak ki az energiamezőben, eltávolítjuk azokat, ha pedig energiahiány lép fel, pótoljuk az energiát. Az öngyógyulás megkönnyítése érdekében mindig a teljes emberrel, s nem csupán annak egy szervével dolgozunk, így nem csupán tüneti, hanem oki kezelést is végzünk.

Az energiatest zavarai, egy vagy több csakra gyenge, ill. túlzott működése blokkokként jelentkeznek az energia áramlásában, melyek egy idő után már panaszként vagy betegségként jelennek meg. Az energiával történő gyógyítási technikák tudatos használatával és az energia átadásával eltávolíthatók a zavarok a finomanyagú energiarendszerből, ezáltal a szervezet öngyógyítási folyamata felgyorsul.

 

Az energia-gyógyítás hatása

Mivel ez az energia intelligens, pont arra a helyre jut, ahol szüksége van rá a szervezetnek, így segíti a gyógyulást, regenerálódást.

 

·        Életfolyamatainkat pozitívan támogatja

·        Mindenki egyéni igényeinek megfelel

·        Támogatja a személyiségfejlődés teljes folyamatát

·        Segít rezgés szintünk emelésében

·        Enyhíti a fájdalmat

·        Meggyorsítja az emberi szervezet regenerálódó képességét, ezáltal segíti a gyógyulási folyamatokat

·        Feloldja a negatívnak nevezett érzéseket, mint a gyűlölet, a harag, a méreg, a félelem, stb.

.        Segít a depresszió megszüntetésében

·        Megkönnyíti a fizikai, és pszichikai hatások elviselését

·        Előnyösen befolyásolja az emberi viszonyokat és kapcsolatrendszereket

·        Serkenti a kreativitást, az intellektuális, és logikai teljesítőképességeket

·        Lehetővé teszi, hogy általa az ember rálépjen az önmegismerés nem éppen könnyű útjára